Apa!
Most lettél múlttá. Nem a jövő hétté – vagy a közelgő karácsonnyá,
hanem egy utolsó találkozássá az utcán a telefon előtt,
ahol a tolladat háromszor kértem el. Nem néztem a szemedbe
hosszan, csak a kezeden, az öreg kezeden időztem el, azután
felszálltál a buszra.
Még mindig nem hiszem, csak gyanítom meg-megtántorodva,
hogy nem leszel többé, hogy az marad belőled, amit emléknek
hívunk, ami majd sokára, a régi időket jelenti.
Sokféle leszel majd, mint az emlékezet, és talán, mint én
is neked, abban az öröktől ismerős álomvilágban, amiben
most lehetsz. Az vagyok már így neked, ami az álmaidban
– kisgyerek, aki voltam is –, egy kék ló, ami plüss és úgy
hívják: Tomi, – a nagyfiad, aki felveszi kabátodat, s akiért,
hogy nem eszik, aggódni kell.
Apa, én bemegyek hozzád, tested véres, tétova maradványait
megsimogatni, mert érintenem kell még csontos pergamen kezed
azzal az érzéssel, hogy most utoljára érintettem.
Megszorítani, és azt mondani: – Semmi baj nincs, Apa. Ha
behunyom a szemem, látlak úgyis, és mint egy újvilág újszülöttjét
karba veszlek, ha kell, vagy gondolatujjaimmal mutatom integetve,
hogy ne félj.
Tudok már valamit, amit talán neked tanultam, tudom, hogy
látsz és hallasz, hogy magányos vagy és szomorítanak a ki-nem-mondott
búcsúszavak.
Tudd, hogy tudlak és beszélek hozzád, s ami hiányzik, az
csak a tapinthatóság, tenyered érintése s látni-hallani,
ahogy a macskának azt mondod: – cicuka. Apa, nem félek,
csak fáj, de ne félj te se, gyöngyöt teremhet minden fájdalom.
Elfogadom hát az időt és a helyet. Hogy hetvenhárom évesen
meghalsz zuglói lakásodon. Hogy látom a zuhanó szoba képét
körbeforogni és a pillanat lassuló villanásait magányos
szemeidben. Hogy nem fogok melletted ülni akkor, az ágyadon.
Hogy már csak emlékből élő nagyapa lehetsz. Elfogadom mindezt
csendesen.
De tudod, gyerekek is vagyunk mi, ittmaradtak. Toporzékolunk
és sírunk, ha valaminket elveszik. Pedig hiszem, hogy amit
élni kellett, megélted, és mint a gyümölcs, megérettél a
télre, és mint a mag, éppúgy a tavaszra.
Apa! Apa, én milyen vagyok most? Van MOST? Van reggel és
este Nálad? Ha elalszom, nézz be hozzám, talán emlékezni
fogok.
