Sebzett vadként fekszem
a földön, nézem,
ahogy elfolyik a vérem:
sebzett vad a Föld alattam,
sebzett vad a Föld alattam.

Mert nem az én testem és nem az én vérem,
nem az én életem, mint régen,
nem az én arcom és nem az én harcom,
nem a fáradtságtól, hogy alszom.

Sebzett vadként fekszem
a földön, nézem,
ahogy elfolyik a vérem:
sebzett vad a Föld alattam,
sebzett vad a Föld alattam.

Utánam is jön majd éppen-
úgy-annyi nap, mint előttem,
ne sírjatok már miattam,
ne sírjatok már miattam.

Én elpusztíthatatlan vagyok!

Mert nem az én házam és nem az én váram,
nem az én életem, mint vártam,
nem az én álmom és nem az én almom,
nincsen miért élnem vagy halnom.

De mert ez most még csak a kezdet,
hiába mosod meg a kezedet.
Te egyre több vagy,
látszólag én egyre kevesebb.
De ha kívül elfogyok, hát rájössz majd,
hogy ott vagyok még benned:
ott vagyok benned, és rajtad keresztül fogom
visszavenni majd az életed.

Ha kívül elfogyok, hát belülről fogom
visszafoglalni az életet…