Gyűlnek az évgyűrűk arcainkon,
mosolyog Isten harcainkon,
nem tudjuk még, csak sejtjük,
hogy sorsunkat magunktól rejtjük.

Az évszakok velünk repülnek,
sugdosni vállunkra leülnek,
szavaink nikkel golyók,
gurulnak, folynak, mint folyók.

Medrük, medrünk a csend,
melyben Isten álma a rend,
s benne szemedet látom,
– kedvesem, tavaszéji álom.

Tamas Paulinyi