Valami megszállt,
egyszerre rámszállt,
valami tétova nyugalom:
fotelban ültem,
elszenderültem,
s jött váratlanul.

Nincs más se bent,
csak tompa csend,
rámült s szorongva nyom.
Szótlan-nagy este,
falakra festve,
mellemre ráborul.

Nem bántam én, sőt, jó volt,
hogy e prémes csend beburkolt:
a gondolat már mind fa-mód kihűlt.
Csak éreztem, e csend hogy
szívembe szivárog,
vérem megállt, s többé nem moccanok.

Majd szúnyog jött, s fülembe dongott
egy gúnyos, aljas, zümmögő kis átkot.
Nyakamba csíp, kortyol parányi tű…
S a vér megindult, lüktetett,
kezembe éltet küldhetett…
Lendült! Ütött! S lecsaptam én az árulót!

Olessák Róbert