Preservation
project. Pontosabban: „C64 Preservation
Project” – e név alatt szokás emlegetni a neten mindazokat
a próbálkozásokat és fejlesztéseket, amelyek a világszerte szétszórt
hatalmas mennyiségű eredeti Commodore-os szoftveranyag összegyűjtése,
archiválása, rendszerezése és megőrzése körül forognak. Ennek
egyik komoly fejezete volt a fentebb tárgyalt X-kábeles téma,
ami azért ennél lényegesen többmindent is tartalmaz, bár nekünk
ide épp elég volt ennyi belőle. Mostanra a dolog fejleményei messze
túllépték és túlhaladták ezeket a kábeleket és a pécéket. Sőt,
magát az archiválást is: hosszú évek, évtizedek óta halmozódik
már az anyag egymástól függetlenül mindenütt, és tele van a világháló
gyűjteményekkel – alighanem leggyakrabban alkalmazott eszköz itt
is már az internetes böngészőkben használt kereső. Jelen pillanatban
sokkal érdekesebb az, hogy miként kerül vissza valami
a 64-esre. Szegény öreg nem akarja többé maga után hurcolni –
koloncként vagy hozzáláncolt vasgolyóként – azokat a döher floppy
drive-okat. Igen, most már úgy néz ki, hogy tényleg nem. Változatos
hardverkütyük PC-hez és 64-eshez (meg máshoz):
| |
 |
|
Catweasel.
Érdekes és sokoldalú állatfajta (a név angolul macskamenyétet
jelent), a sok év alatt négy különböző inkarnációt ért meg. (Az
utolsó az MK4, illetve miután az elfogyott, még gyártottak egy
enyhén módosított MK4Plus verziót is; jelenleg is ez kapható belőle.)
Mi is ez? Az Individual Computers német retrokomputeres cég terméke,
elsősorban amigásoknak, de mindenféle egyéb ilyen prehistorikus
géprajongó hasznát veheti. (A szintén német Vesalia online
boltban lehet 
megrendelni
sok további retrofuturisztikus és elmebeteg találmánnyal karöltve.)
Elsődleges célját tekintve egy univerzális floppyvezérlő kártya,
ami PCI-os csatolófelületű PC számítógépekkel üzemeltethető (a
legrégebbi változatok eredetileg még Amigához készültek). Kettő
darab sztenderd, normál PC floppy drive-ot lehet rákötni (kisfloppykat,
nagyfloppykat egyaránt). Miután a pécék lemezegységei „buta” eszközök,
így nem rendelkeznek önálló vezérléssel, hanem többnyire az alaplapi
bedrótozott vezérlőchip irányítja őket: ennek a szerepét veszi
át a kártyán lévő mikrokontroller, ami sokkal fejlettebb és okosabb,
rugalmasabb – saját szoftver révén programozott – vezérlőeszköz.
Mindez pedig arra jó, hogy lényegében minden, legalábbis fizikailag
a 3.5 és 5.25 collos méreteknek megfelelő, azon belül szinte minden
elképzelhető, a ’70-es, ’80-as, ’90-es évek során alkalmazott
floppy lemezformátumot képes legyen írni-olvasni (ide számítva
az Amiga, az Atari, az Apple és a Commodore gépek különféle lemezformátumait).
Habár ilyen 5.25-ös ős-PC-hez való nagyfloppy lemezegységet (működőképes
állapotban) manapság már igen nehéz beszerezni melléje, amennyiben
mégis sikerül, ez újabb lehetőségeket nyit meg számunkra a C64
lemezeink használatára. Sajnos van egy apró bökkenő: alapállapotban
ezekkel a készülékekkel (melyek ugye kezdetektől fogva kétoldalasak,
így a lemez „megfordítása” az esetükben nem igazán értelmezhető,
mint művelet) a Commodore-hoz való lemezeknek csak az A. oldalát
tudjuk elérni, ugyanis az ilyen lemezekről hiányzik egy bizonyos
kis apró lyuk, amelyet egy nyíláson át megvilágítva ellenőrzi
a masina a korong forgását. Tehát ha a lemezt meg akarjuk tudni
fordítani benne, akkor ahhoz a meghajtó készüléket némi forrasztással
fizikai úton módosítani kell (kiiktatni benne ezeket az ellenőrző
áramköröket).
Nemcsak
erre képes azonban a kis menyét. Akad rajta két foglalat két originál
SID chip részére; lehet hozzá Amiga billentyűzeteket csatlakoztatni
(szintén lehet PS/2-es PC egeret és billentyűt, ha a gépünkön
már nincs ilyen, vagy csupán egy másodikra vágyunk melléje); szerepel
még rajta két digitális joystick port, azaz tudjuk vele használni
a pécénken a régi Commodore-os (vagy akár az Atari vagy Amiga
stb.) botkormányainkat és egereinket. Mindez valóságos főnyeremény
emulátorozók számára, ugyanis így lehetővé válik, hogy az emulálva
futó program valódi SID-en szólaljon meg és eredeti joystickokat
használjon. (Kicsit azért letöri a lelkesedést a kártya borsos
ára, valamint a körülmény, hogy a legfrissebb árlistákat nézve
úgy tűnik, hogy kiárusították; talán lesz még utánpótlás belőle.)
| |
|
|
Egerek
és billentyűzetek.
(No és tegyük hozzá: joystickok.) Amennyiben pusztán ezekből van
hiányunk, vehetünk pár olcsóbb eszközt is a fent említett boltban.
Roppant szimpatikus darabka a 
Keyrah,
ami nem más, mint egy USB felületű csatolóeszköz PC-hez. Megjelenését
tekintve egy nyomtatott áramköri lapka, melyet szándékosan olyan
alakúra terveztek, hogy éppen bele lehet helyezni egy kiürített
C64 műanyag házába. A belül található tűsorokra többféle különböző
(pl. C64, C128 vagy Plus/4) Commodore billentyűzet valamelyike
ráköthető, ami ennélfogva általános célú (ún. HID) humán beviteli
eszközként funkcionálhat a Windows-ban 
–
másként mondva, tüstént lehet rajta elkezdeni gépelni. Van rajta
egy kapcsológomb (ha a házba helyezzük, ez pontosan a 64-es régi
bekapcsológombja helyére fog kerülni), melynek révén kétféle billentyűzetkiosztás
közt tudunk átkapcsolni bármikor; egyik állásban a fent említett
sztenderd Windows-használatra marad alkalmas, míg másik állásában
pedig kimondottan emulátorokhoz optimalizált kiosztást kapunk
– ezáltal az emulált program ténylegesen valós klaviatúrát tud
használni. Kitűnő hír, hogy van még rajta ugyancsak két digitális
joystick port, így ide pedig oly örömmel bedughatjuk maradi és
ósdi élvpálcikáinkat. (Ezek is a régi joystick portok helyeire
kerülnek.)
Egy
másik eszköz viszont nem az emulátorosok, hanem a „nyócbitbuzik”
(bocsánat… a régi motorosok) szívét dobogtatja meg. Pillanatnyilag
ez a Micromys V3 névre hallgat, és egy egéradapter. Mindenféle
szabvány régi joystick-csatlakozó helyére lehet illeszteni segítségével
egy PS/2-egeret (sőt, amennyiben olyan az egerünk, egy USB-PS/2
adapterrel akár még a legmodernebb optikai USB-egeret is bele
lehet dugni); így lesz szuper és új egerünk az öreg gépünkhöz
(C64, Atari, vagy Amiga, vagy bármi más, mely ugyanazt a szabványt
használja). Akár görgős is.
| |
|
|
Turbo
Chameleon 64.
Az abszolút netovább, a zseniális non-plus-ultra; sajnos árban
is, de tudásban és eleganciában meg még inkább. (Utóbbit most
nem a ronda sárga küllemére értem, hanem arra, milyen kicsi, milyen
erős egyszerre, és milyen praktikus.) Összegezve úgy is mondhatjuk,
hogy ez egy hardveres C64 emulátor, ami mindazt tudja,
mint az összes szoftver, csak még jobban, és még többet, és számítógép
nélkül is. Ránézésre viszont úgy fest, mint egy C64 
cartridge
– minthogy az is, egyúttal és többek közt. Tartalmaz egy programozható
és fullos, FPGA mikrokontrollert (cserélhető, frissíthető firmware
programmal), mely mind a C64 alapgép, és mind a 1541-es lemezegység
teljes emulációjára képes, vagy-vagy, illetőleg akár mindkettőre
együtt, ahogy akarjuk (sőt, még másra is). Van rajta egy VGA-kimenet,
mellyel közvetlenül, tetszőleges monitorra köthető (az analóg
video/TV-kimenet egy digitális utánzata jelenik meg rajta vele
párhuzamosan egy emulált VIC-II „chip” segítségével). Van rajta
egy kombó PS/2-es egér/billentyűzet csatlakozó (többek között
például a fentebb ismertetett Micromys beépített emulációjával
is bír). Opcionálisan egy IEC buszos nagy-DIN (!), hogyha pusztán,
önállóan csak egy lemezegység gyanánt használnánk. USB-csatlakozó
(vagy a tápellátás, vagy egy PC felé nyitott adatkapcsolati csatlakozás
végett). Egy SD-kártya foglalat (hogy ez mitől jó és „forradalmi”,
arra nemsokára külön rátérünk). Még egy csomó extra nyalánkság
(infravörös szenzor, elem, freezer-gombok törőcartridge-emulálással,
hálózati csatlakozás stb.). Hajmeresztő lista, ami ráadásul egy
az egyben elférhet a zsebünkben.
Alapjában
véve tehát kétféle üzemmódban képes működni: vagy csak szimplán
beledugaszoljuk egy C64 hátuljába, mint bővítő cartridge-et; vagy
pedig egy ún. stand-alone, azaz gép nélkül is önállóan használható
módban megy (ilyenkor az USB-csatlakozón át kell neki adnunk áramot).
Amennyiben cartridge gyanánt alkalmazzuk, megmarad az eredeti
alapgépünk, amelyet egy egész sorozatnyi fantasztikus lehetőséggel
bővít fel. Először is: helyettesíti a lemezegységet (lehet kidobni
a kukába az ősi masinát!). A behelyezett memóriakártyán tárolt
számtalan sok képfájl bármelyikét tudjuk írni-olvasni – mintha
súlyos kartondobozokban álló, százával halmozódó (virtuális) floppy
lemezgyűjteményünk lenne valahol (MMC64 kompatibilis a működési
mód). Másodszor, a kártyát lehet memóriabővítésre használni (REU
vagy GeoRAM, pontosabban ugye azoknak az emulációja nyilván, legfeljebb
az annak megfelelő 16MB-ig terjedőleg, cikluspontosan). Harmadszor,
egy sor klasszikusan ismert cartridge-et is emulál (mint pl. Action
Replay, Final Cartridge, Simon’s Basic, Prophet64 (!!!) stb.).
Negyedszer: egér, billentyűzet stb. (illesztés a gépünkhöz); mindennek
a tetejébe pedig ott a VGA-monitorhoz való kimenet, és csomó plusz…
Annak idején a Commodore-tulajdonosok egyike sem álmodhatott ehhez
még csak hasonlóról sem.
Tulajdonképpen
a valós C64-gyel párhuzamosan és együtt fut egy másik, a kártya
belsejében található, emulált, ál-64-es árnyékarchitektúra; ezáltal
például az analóg képkimeneteken az eredeti kép, míg eközben a
VGA-kimeneten pedig annak digitális replikációja jelenik meg egyszerre…
Egyúttal az alapgépünk fizikai, belső, saját CPU-ja kiiktatható,
hogy annak is az emulált 6510 vegye át a szerepét, ami egy „turbó”
üzemmódban akár tízszer gyorsabban is „turbékol” az eredetinél.
Az
ún. stand-alone (azaz kb. „egyedülálló”, vagyis inkább egymagában
álló) üzemmódban még radikálisabb a dolog, hiszen még magát a
C64 alapgépet is levedli a hátáról. Ilyenkor a gépet is a kártyán
futó szoftver-emulátor helyettesíti (az USB-kábellel pl. egy pécéről,
vagy pusztán egy +5V-os DC-adapterről táplálva meg árammal), azaz
önmagában véve betölt minden funkciót. Na, ez már egy kicsit elgondolkodtatóbb,
mert nem tudni, a VGA-monitoron megjelenő, szoftver útján 
leemulált
kép- és hangminőség milyen lesz. (Én még nem láttam, és kipróbálni
nem tudtam, így egyelőre nem nyilatkozom.) Egy hátrányát már látatlanban
kiemelhetjük: ez esetben nem tudunk rá joystickokat csatlakoztatni.
Igaz, hogyha opcionálisan megvesszük a „Docking-Station” nevű
extra kiegészítőt, amelyet külön gyártanak hozzá, akkor egycsapásra
megoldódik minden gondunk (még az is, ami nem is volt), ugyanis
az inverz cartridge-felületre (ami ekkor szabad, mivel nincsen
ott a Commodore) ráhúzva, nemcsak négy (!) db. joystick portot,
hanem két további külsődleges billentyűzet-csatlakozót is még
kapunk melléje (egy C64 és egy Amiga). És ami már tényleg elképesztő:
nem csupán a C64 emulációját tartalmazhatja magában az eszköz,
hanem más, további gépekét (opcionálisan, egy általunk letölthető,
és az éppen benne lévő firmware-t felülíró formában). Jelen pillanatban
például egy 48kB-os ZX Spectrum lehet belőle, vagy pedig egy Minimig.
A firmware frissítését az USB-kapcsolaton keresztül, egy PC útján
tudjuk végezni (egyelőre béta verziójú még a szoftvere); ilyenkor
a VGA-kimeneten maximálisan akár 1024x768x256 színű felbontásig
lehet majd az emulációkkal felmenni. Akármilyen drága is, az extrém
kütyü kétségkívül megér minden eurót… (Most már ugye értjük, miért
nevezték el kaméleonnak.)
| |
|
|
1541
Ultimate I-II.
Hasonló (két) termék, mint az előző, bár valamelyest kisebb tudású.
Szintén cartridge gyanánt lehet használni, és hasonlóképp helyettesíti
a lemezegységet. (Ez a kütyü – legalábbis újabb változata – immár
MicroSD memóriakártyát alkalmaz, és érdekessége, hogy emellett
még USB-felületű külső egységről is képes szolgáltatni, mint pl.
egy pendrive, vagy akár egy HDD.) Elméletben ugyancsak van (vagy
lesz, illetőleg volt…) stand-alone működési módja neki is (csak
jelen pillanatban nem támogatja ezt az aktuális firmware-e, de
ígérik, hogy hamarosan frissítik). Szintén emulál egy csomó régi
cartridge-et és memóriabővítést (ezeknek itt valamivel rövidebb
a listája). Vannak rajta freeze-gombok, meg IEC soros busz. (Itt
még ezenkívül kazettás magnó emulálása is van!) Néhány extra dolog
ugyan egyáltalán nincs (mint pl. VGA-kimenet, meg egér, billentyűzet,
ilyesmik), de talán a nagy többségnek ezek nem is hiányoznak annyira.
Igaz, hogy a tudás szerényebb, azonban az ár is alacsonyabb kábé
ezzel összhangban, így akinek nincs szüksége tényleg annyi mindenre,
az bizonyosan jól jár ezzel is. (A cserélhető szoftvertámogatás
fejlődése, bővítése, és a hosszú távú tapasztalat pedig elég sokmindent
még eldönthet, hisz ne feledjük, mind a Chameleon, mind az Ultimate
még friss termék e cikk írása idején!)
IDE64,
MMC és társaik. Természetesen a fentebb tárgyalt,
sorozatgyártott, multifunkciós, és félprofesszionális kivitelezésűnek
is tekinthető eszközök nem maguktól pattantak ki egyik napról
a másikra a semmiből. A megelőző évek során számos barkácsolós,
otthoni, sufnituning projekt indult meg, s a Chameleon és a 1541
Ultimate is ezeknek az ötleteit hasznosítva jöhetett létre. Az
IDE64 egy olyan (mostanra már sok verzióváltást megélt,
egyébiránt szintúgy jelenleg is kapható) csatolókártya a C64-hez,
amelyen egy IDE-csatlakozó és egy CF-kártya foglalat kap helyet,
és lehet rajta keresztül az IDE-felületű eszközöket (merevlemez,
optikai meghajtó) vagy a CompactFlash kártyán lévő rendszert böngészni.
Az MMC64 is hasonló volt, de SD-kártyát használt. A Retro
Replay pedig voltaképp a jó öreg, klasszik Action Replay
cartridge modern reinkarnációja; s e kettő egyesüléséből származott
az az MMC Replay, amelynek a Chameleon lett azután a
méltó utóda (a nagy testvér).
| |
|
|
Ethernet
és LAN. Commodore a hálózatban? Commodore
az interneten? A régi időkből még olyan hívószavak ugranának elő
rá, mint: modem, BBS… De ma már ez másként megy. Logikusan felmerül
a kérdés: mai környezetben vajon miképpen tud – feltéve, hogy
egyáltalán tud – kapcsolódni 64-esünk a hálózat felé? A válasz
– persze meglepő, de – éppen ilyen logikus: saját hálózati adapterével.
Ilyenekből többféle is akad. Egyik legismertebb közülük, az ETH64
egy újabb, egyszerű kis bővítőkártya, ami a gép hátoldalába dugható,
s egy Ethernet csatlakozó portot ad hozzá. Gyakorlatilag egy 10Mbit-es
hálózati kártya (saját belső RAM-mal, DMA-val, IRQ-val stb.).
A készítője ugyanaz, aki az IDE64-é, és azzal együtt lehet használni
(fizikailag az IDE64-en van kiképezve speciális csatlakozófelület
a számára – gyakorlatilag így azt bővíti fel, mint utólagos kiegészítő).
Mindkettőből kapható már továbbfejlesztett és megújított változat:
az ETH64II sokkal kisebb, elegánsabb, mint a régi (de
már csak az IDE64 új 4.1-es verziójával megy).
Hasonló
típusú megoldás az RR-Net. Megintcsak a sokszor emlegetett
Schönfeld bácsi fejlesztése 2003-ban: ez is egy 10Mbit-es TCP/IP
szabványhoz igazodó Ethernet hálózati kártya, melynek szintén
speciális, saját kialakítású felülete van – a Retro Replay, MMC
Replay és MMC64 kártyákon lévő kiépített tűsorra kell ráhúzni,
és azokat bővíti fel plusz hálózati szolgáltatással. (Ebből kifolyólag
– természetesen – a legmodernebb Turbo Chameleon kártyával is
használható ugyanilyen módon együtt.) Ennek révén pedig jó úton
van az irányban, hogy afféle 64-es házi (kvázi) szabvány legyen
belőle. (A szoftvertámogatása is ezeken a felületeken át biztosított.)
Rajtuk
kívül létezik egy Flyer Internet Modem fantázianevű holmi,
ami noha részint hasonló, de nagyobb és önálló, talán komolyabb,
és külső működésű egység – nem bővítőkártya, hanem egy független
drive. Mind a párhuzamos IEEE-488-as, mind az IEC soros buszon
képes kommunikálni a gép felé a megfelelő kábeleken át, s a másik
végén rácsatlakoztatott teljes hálózatot leképezi számára. Konkrétan
ez úgy néz ki a felhasználó szintjéről: egy, a lemezegységekhez
hasonló (csak ez esetben 7-es egységszámú) környezetben tudjuk
elérni a szabvány protokollnak megfelelő utasításokkal a hálózati
fájlokat (tehát nem igényli semmiféle szoftver elindítását vagy
telepítését a számítógépen). Egyúttal egy beépített 1541-es meghajtót
is emulál még mellette (4MB saját memóriával).
Egy
negyedik, bár amolyan szegénylegény módozat a korábban már ismertetett
64HDD nevű, MS-DOS-on futó, IEC soros portot emuláló
program segítségével: amennyiben az őt hordozó pécén DOS-alapú
hálózati szolgáltatást telepítettünk (és be is állítottuk természetesen),
azt – akárcsak a teljes fájlrendszer összes többi részét – szintén
elérjük a Commodore-unkról.
| |
|
|
DTV
és C-One.
A C64 Direct-to-TV, vagy rövidítve egyszerűen C64DTV
néven piacra dobott retrókütyü ugyanakkor alkalmasint semmiféle
közvetlen fizikai kontaktusba sem hozható a 64-essel, hanem ismételten
emulátorokkal állunk szemben. Egy aprócska ASIC integrált áramkörben
egyesítve újraimplementálták a hajdani CBM gép saját áramköreit,
amely a korszerű technológiának 
köszönhetően
egy joystick talapzatában is elfért. Ezt a joystickot a szép emlékezetű
Competition Pro mintájára formálták, és egy-két olyan kezelőgombbal
látták el, amivel a szintén beleépített kicsiny memóriából pár
tucatnyi klasszikus és világhírű játékprogram indítható el. Mindez
egy szem audio/video kimenettel például egy televízió készülékre
csatlakoztatható. (Külön NTSC és PAL változatban létezik; az elsőt
2004-ben, a másikat meg 2005-ben dobták piacra.) Ez egy szórakoztatóipari
kommersz, kompakt termék, ami ezenkívül semmiféle más további
csatlakoztatási, bővítési lehetőséggel nem szolgál. Huncut, lelkes,
barkácsolós kedvű rajongói viszont utóbb szétszedték, majd mindenféle
forrasztással billentyűzet, egér, joystick stb. bemeneteket is
fabribáltak hozzá; átmoddolták fadobozba stb.
Érdekesség,
hogy a DTV áramkörét ugyanaz a Jeri Ellsworth tervezte, aki néhány
évvel korábban a C-One, vagy teljes nevén Commodore
One nevű furcsa, hibrid számítógépet alkotta. Másik ismertebben
hangzó név pedig a projektben ugyanaz a Jens Schönfeld az Individual
Computerstől, akinek a Catweasel is a lelkén szárad (a gyártási
oldalt intézte). Ezt a C-One nevű csodát 2002-ben hozták létre,
mint a C64 architektúrája egyfajta kiterjesztését. Az alapkártya
sok tekintetben hasonló a korabeli Amiga és PC alaplapokhoz (van
rajta memóriafoglalat, meg IDE-busz és PCI-csatoló, és hátlapi
kivezetései, párhuzamos porttal, VGA-kimenettel stb.); szabvány
PC tápegységről működtethető, szabvány ATX házban elhelyezhető.
Ami viszont különleges benne, az a processzor: alapesetben ez
egy ún. 65816 jelű CPU, mely a 6502-vel kompatibilis (emennek
a 6510 változata volt a 64-esben), csak még kapott néhány kibővített,
újabb funkciót (24-bites címzésmód és új utasítások), sebességben
pedig közel százszorosát nyújthatja az eredetinek. Az alaplapon
ezenkívül más processzorfoglalatok is találhatóak (pl. egy eredeti
MOS 6502 vagy egy Zilog Z80 részére). A gép többi jellemzője is
ehhez hasonlóképp alakul, azaz kivétel nélkül beállíthatóak olyanra,
mely megfelel az alap C64 uralkodó belső viszonyainak (ezáltal
túlnyomórészt felülről kompatibilis bír maradni az ősével), míg
más beállítás mellett jelentősen többet tudnak nyújtani (pl. a
grafikai felbontásban eléri az 1280x1024x256 színűt). Természetesen
a régi hardvereket is képes kezelni (van például IEC csatlakozója
a 1541-es lemezegységhez, vagy belső floppy csatlakozó PC-kisfloppyhoz,
ami pedig történetesen egy 1581-est emulál), melyek köre számos
újítással bővülhet (merevlemez stb.).
Amitől
még ennél is különlegesebbé és érdekesebbé válik pedig, nem más,
mint hogy tetszőleges módon át lehet programozni benne az FPGA
mikrokontrollerét további géptípusok, akár szingli processzorok,
akár komplett futtatási környezetek helyettesítésére (pl. Sinclair
ZX Spectrum, Amstrad CPC, vagy Amiga… illetőleg Minimig), sőt,
alkalmasint teljességgel új és ismeretlen hardverarchitektúrákat
megalkotni belőle. Mind a mai napig folynak fejlesztések rajta,
egyre több és újabb meglepetésekkel tarkítva. A közeljövőben azonban
várhatóan igen erős vetélytársa lesz a Chameleon; jóllehet az
ennél azért láthatóan kevesebbet tud, ám ugyanakkor olcsóbb is,
és – mint láttuk – könnyebben használható, jelentősen kisebb,
takarékosabb, kompaktabb és hordozható megoldás. (Nagyon durva,
elnagyolt, s tán nem is helyes szóhasználattal élve azt is mondhatnánk,
hogy koncepcionálisan a Chameleon egy afféle modern „laptop verzió”
a C-One-ból…) Egy érdekes és lehetséges átjárás a két rendszer
között, hogy a Chameleon rendszermagja letölthető ún. C-One „mag”
vagy „firmware” (pontosabban: VHDL leíró kód) formájában (esetünkben
ez az ún. FPGA-64 mag továbbfejlesztése), így ezen keresztül a
Chameleon rendszer nagy része (a fokozottan hardverspecifikus
részek kivételével) átültethető a C-One-ba. Ennek fényében itt
mindjárt korrigálhatjuk is magunkat a Chameleon mellé fűzött „non-plus-ultra”
jelző túlzásával kapcsolatosan: valójában ez a C-One-t illeti
meg, hiszen ő az aki (csaknem) mindenkivel felülről kompatibilis
bír lenni… Ugyanakkor, egyúttal a legdrágább és legkörülményesebb,
a legtöbb szerelést és telepítést igénylő rendszer.
| |
|
|
SuperCPU.
Ez megintcsak egy bővítő cartridge volt, amelyet egy Creative
Micro Designs (CMD) nevű cég adott ki a C64/128 gépekhez 1996-ban.
Ugyanazt a 65816 CPU-t tartalmazza, amelyet a C-One (ez esetben
kisebb, „csak” 20MHz órajelen járatva), plusz egy 16MB-ig növelhető
memóriabővítést (korabeli szabvány PC alaplapok mellé gyártott
SIMM modulokat használva). 
Ennélfogva
gyakorlatban megfelel annak az esetnek, mintha az alapgépben található
CPU-t és RAM-ot cserélnénk ki sokkal fejlettebbekre – azzal a
különbséggel, hogy a gépet nem kell hozzá szétszerelni, sem felnyitni,
hanem pusztán beleilleszteni ezt a bővítőkártyát kívülről (mely
ezután tetszés szerint kiiktatható vagy engedélyezhető marad,
akár futásidőben). A 16-bites utasításkódokat és 24-bites címzésmódot
alkalmazó mikroprocesszor visszafelé kompatibilis a 65xx családdal
(kivéve a nem dokumentált operanduskódokat, amelyekről le kell
mondani), miközben a megmaradó rendszer többi eleme (a VIC-II,
a SID, a CIA chipek és a külső csatlakozók stb.) változatlan módon
üzemel tovább (végső soron így egy felpörgetett, „turbó” Commodore
marad).
| |
|
|
C65.
Teljes nevén: Commodore 65, vagy C64DX (nemhivatalosan). Nem tévedés,
igen, tényleg volt – azaz inkább lett volna – ilyen. A Commodore
cég eredetileg a C64 utódjának szánta (miután a C128,
a Plus/4 és hasonló kísérletek elbuktak); nevezhetnénk akár „nyolcbites
Amigának” is. Kb. 
1990-91-ig
fejlesztették „titokban”, ám végül nem fejezték be. Kereskedelmi
forgalomba nem került, csupán félkész
állapotú prototípusai léteznek, a becslések szerint világszerte
néhány száz darab (egyesek szerint talán egy-két ezer körüli).
Visszafelé kompatibilis a C64-gyel, legalábbis annak szánták (gyakorlatban
sajnos nem teljesen igaz ez), miközben egy rakás új lehetőség
bővíti a platformot. A CSG 4510 CPU 3.54MHz-en ketyeg (vagy 1MHz-en
C64 módban); szöveges felbontásban 80x25 karakterre képes (akárcsak
a C128 – ez volt nemdebár az egyik legbosszantóbb korlátja a C64-nek
az olyan, professzionálisabbnak számító felhasználások terén,
mint pl. szövegszerkesztés); a grafikai felbontások pedig egészen
akár az 1280x400x256 színűig felmennek. Alapkiépítésben 128kB
RAM (mely bővíthető 8MB-ig); felturbózott BASIC 10.0 (ugyanez
a C128-ban pl. még 7.0 volt, a C64-ben pedig 2.0, amit rengetegen
szidtak kezdettől); kettő darab SID (hogy sztereóban szóljon);
beépített 3.5 collos 1581-es floppy drive. Mint látható, a C-One
sok szempontból hasonló koncepciót valósított meg (csak még többet,
és még jobban).
| |
|
|
Néhány
bekezdéssel fentebb bátorkodtam leírni a „forradalmi” szót (nem
kevéssé önironikusan persze – mint az idézőjel mutatja); ez még
egyelőre némi kifejtést és magyarázatot igényel. Már a maga idején
is léteztek a C64/128 mellé különféle memóriabővítési lehetőségek
(pl. a REU vagy a GeoRAM, vagy újabban az EasyFlash). Csak akkor
még nem ismerte – még inkább: nem használta – ezeket a kutya sem,
mert méregdrágák voltak, és ritka, mint a fehér holló. Láthattuk,
hogy mind a Chameleon, mind a 1541 Ultimate (a legfrissebb update
leírása alapján) tartalmazza ezeknek az emulációját is. A C64
alapkiépítésű 64kB memóriája sajnos hosszabb távon rettentően
pici lett (persze, jól tudjuk, az azt megelőző években még ez
is soknak számított…), és a programozástechnikai fejlődésben ez
a korlát vetette vissza a rajta futó szoftver-hegyek lehetőségeit
a leginkább. Ennek átlépése egyszerűen felbecsülhetetlen mértékű
előnyökkel járt volna. A REU által elérhető maximális korlát 16MB
például (ami – lévén ugye épp 24-bit – a 256-szorosa a 64kB-nak).
Ez manapság már semmi, a kis gépnek azonban ég és föld. Aki nem
hiszi, vagy nem tudja elképzelni, mekkora a különbség, és nincs
türelme megvárni a cikkünk legvégét, ahol erre újból visszatérünk
majd, az lapozzon most oda, és nézze meg, hogy milyen lehetőségeket
szabadít(ott volna) fel. (Az aktuális szoftverfejlesztésekkel
foglalkozó részt!)
