2001.03.21. Kikeleti Dobszerda

 
A 2000-ben, „hivatalosan” a tavaszi napéjegyenlőség hagyományos napján alapított Kiyo-Kito Taiko első születésnapját az első koncertjével ünnepelte meg… Ezt akkor még Kikeleti Dobszerdának hívtuk (mivel véletlenül épp szerdára esett), ám a következő évtől – minthogy visszatérő hagyománnyá vált – a Tavaszhozó Dobünnep elnevezést kapta meg az esemény. Ez első alkalmat az ELTE Mexikói úti (vagy Amerikai úti) könyvtárépületében tartottuk, mely a Szintézis rendezvényeinek állandó helyszíne volt akkortájt. Az öt taiko számból álló első részt egy hosszúra nyúló sámándobos műsor követte; mindkettőből egy-egy számmal adunk egy kis ízelítőt itt.

 


  Kanayamajin Daiko
4:21
 
  
Ez volt az első szám, amelyet az együttesünk megtanult
  

  Hangot hallok…
10:00
 
  
Sámándobkör Somogyi Istvánnal és Sólyomfi-Nagy Zoltánnal
  

Videók