Athar

 

Talán ismerősen hangozhat a cím, hiszen nem más, mint A gálya kerettörténetének a színhelyéül szolgáló képzeletbeli szigetkirályság neve volt. Miközben a játék folytatását tervezgettem Horsekiller címen, egyúttal azt is forgattam a fejemben, hogy ugyanezt a kis világot ki kellene bontani még jobban: legyen inkább sokkal nagyobb, kiterjedtebb, több szigetből álló, szövevényes, tagolt, titokzatos vízibirodalom belőle. Miután az évek során számos játékprogram készült, ami ilyesfajta környezetben játszódik (legismertebb ezek közül például a Pirates és a King’s Bounty, esetleg a Seven Cities of Gold stb.), továbbá a mindenkori kedvenc játékaim halmazának előkelő részét képezték, mindig vágytam rá, hogy én is írjak egyszer hasonlót.

Igaz, végül erre nem került már sor, de mindazonáltal éveken át rendszeresen tervezgettem ilyesmit, csak sosem bírtam határozott formába önteni az elképzeléseimet… Túl sokmindent szerettem volna belezsúfolni (egyszerre legyen kalandjáték, szerepjáték, stratégia, akció, meg minden), és valahogy nem igazán tisztult le a koncepció, hogy akkor ennek miképpen is kéne megvalósulnia konkrétan. Mire tényleg nekikezdtem volna, addigra már elég késő volt (úgy 1993-94 körül), és félő volt, hogy nem látszik a vége. Aztán ezt az egész kérdést elvágta, hogy más fejlesztésbe fogtam. Számos kisebb-nagyobb képtervet, rajzot, térképeket, vázlatokat stb. készítgettem hozzá, ezek nagy része azonban sajnos mostanra már elveszett. (Ezt erősen fájlalom, ugyanis voltak részletesen kidolgozottak, és kifejezetten szépek, sőt, már-már művésziek közöttük… Úgy látszik, hogy mégsem vigyáztam a floppy lemezeimre az évek során elég jól.) Összeválogattam ide néhány képet belőlük.

Extra érdekesség, hogy a legfelső rajzon, a – két kattintásra kinagyítva megtekinthető – tengeri térkép által ábrázolt szigetrendszerből, a bal felső sarokban, több kisebb szigetecske által körülölelten fekvő, aránylag nagyobbacska szigeten játszódik A gálya. (Felismerhetőek rajta a hegyek és a városok, a folyó és a déli kikötői öböl, s középen a tó, illetve annak nyugati partján található kísértetkastély is… Továbbá a sziget délnyugati csücske, ami nem szerepelt a játékban – azon a kis területen egyelőre ismeretlen helyszínekkel bővülhetett volna ki az eredeti cselekmény.)

 

Olessák Róbert (2011)


  Játékaim (1987-2001) /4.
2011.09.01.
  
4. fejezet: A C64 korszak hattyúdalai
  

  Játékaim (1987-2001)
2011.09.01.
  
Személyes nézőpontból írott összefoglalóm a játékaim fejlesztéséről
  

 

Game(s) Over…

2011.09.01.
  
Képgyűjtemény játékokról, amelyekhez közöm volt (200 kép)
  

  Athar
2011.09.01.
  
A játék letöltése (0.6 MB)
  

C64 játékok