A
Stonehenge Ősritmus Társulat (vagy rövidítve S.Ő.T.) egy időről
időre alkalmilag létrejövő felállás, melyben a néhány tagból álló
„kemény mag” mindig más-más vendégművészekkel, szólistákkal kiegészülve,
a Szintézis Egyesület által szervezett dobünnepeket 2005 márciusa
óta rendszeresen végigkíséri. Zeneileg egzotikus (általában véve
akusztikus, ősi, népi, törzsi jellegű – melynek általános stílusbeli
megközelítése lehetne tán a „neofolk”) hangzásvilágának alapját
a különféle ütőhangszerek és a didgeridoo együttzengése adja,
melyet minden fellépésen, minden számban a legváltozatosabb más
hangszerek is színesítenek. Egyike azon kreatív köröknek, melyek
az említett közhasznú egyesület által évek alatt „összehordott”
termékeny táptalajból kivirágzottak. Ezidáig az együttes kizárólag
néhány különleges koncert erejéig állt össze, s valamennyi tétel
nagy része a színpadon – a hely és az idő pillanatnyi behatását
visszatükröző – élőben megszült, valamilyen egyszerű, közös témából
kiinduló, majd spontán kifejlődő, egyszeri és megismételhetetlen
improvizáció. Egységesítésük, címadásuk, összefüggő albummá rendezésük
utólag történt meg.
Első élő szereplése a Stonehenge-nek 2005. március 20-án volt,
a napéjegyenlőségi napi Tavaszhozó Dobünnepen, Budapesten a Pataky
István Művelődési Központban (majd szept. 10-én is a PeCsában).
Első kiadott megjelenése a zenének 2006-ban, az egyetlen, bár
több mint 24 perc hosszúságú szám, az Őszünnep, a Kiyo-Kito
Taiko Kaleidoszkóp című DVD-jén (minthogy közös koncerten
lett játszva 2006 őszén). Következő évben, tehát 2007-ben pedig
elkészült az első saját Stonehenge CD hanganyaga, Megtört
jég címmel – egy kilenc számból álló, nyolcvan perces élő
válogatás, a legjobban sikerült előadásokból kigyűjtve.
Tényleges
gyökerei és szerves előzményei azonban már ennél jóval korábban
is megvoltak: az azt megelőző évek során rendszeresen törtük a
fejünket egyrészt valamiféle félig-meddig buddhisztikus jellegű
szertartászene megalkotásán; másrészt pedig a – már hosszú évek
óta létező és aktív – Turunga nevű didgeridoo-kör együtt gyakorló
lelkes tagjaival is igen jó kapcsolatot őriztünk. E kapcsolat
nemcsak holmi passzív barátságot jelentett, de időnkénti közös
fellépésekben is megnyilvánult (például a 2003-as, 2004-es és
2005-ös Petőfi Csarnok-béli DOB-ban a szív 1-2-3. egzotikus
ritmusfesztiválokon, vagy a Szintézis Szabadegyetem és Sámándobkör
különböző saját egyéb rendezvényein is stb.). A Turunga kör hasonlóképp
működött a Szintézis-féle dobkörökhöz olyan szempontból, hogy
többségében fiatal és érdeklődő, „civil” tagjai afféle megelőző
baráti társaságból verbuválódtak össze, maguknak készítve a saját
hangszereiket, és tulajdon elhatározásukból – a tevékenység puszta
szeretetéből – spontán gyakorolva együtt (a különbség a hangszer:
ami nekünk sámándob, az ő számukra az a didgeridoo volt). Innen
származott azután az a néhány vendégművészünk, akikkel a Stonehenge-féle
ötvözetet sikeresen megalkottuk együtt. A Turunga kör összetétele
sem volt állandó: jöttek-mentek tagok néha náluk is; majd néhány
évvel később Gudanjabro néven alakítottak egy együttest.
Ugyancsak
a megelőző évek során, vissza-visszatérő barátságot ápoltunk Laár
Andrással, aki akkortájt a Tűzforrás együttesben zenélt együtt
fiával, Laár Dáviddal (aki jazzdobolt). Együttműködésünk ővele
is régi keletű: miután a sámándobkörünkben is (mely 1997-ben alakult)
a kezdetektől fogva (Somogyi Istvánhoz, Sólyomfi-Nagy Zoltánhoz,
és más további segítőkhöz hasonlóan) alkalmanként részt vett,
közreműködött, s például a 2002-es (második) Tavaszhozó Dobünnepen
már a Kiyo-Kito Taiko és a Tűzforrás is együtt lépett fel, András
Erőének című számának ősbemutatójával az Eötvös József
Gimnáziumban, András – a legkülönfélébb felállásokban – csaknem
minden Pataky- és PeCsa-koncerten is jelen volt az első években.
Gitározott, énekelt, tündérfurulyázott – vagy épp csörgőzött.
Ugyanilyen visszatérő szereplője más Szintézis-rendezvényeknek.
(Különféle furcsa nevű együtteseiben – Tűzforrás, Tűzbálna, Tantra
Magyar, Tündér Tantra stb. –, és részint már az azokat is megelőző
Javas Zenében és Tündérzenében a társaival ő már számos hasonlóan
meditatív és/vagy „neofolkos” stílusjegyet kialakított, melyek
azután ez alakuló ötvözetbe is így beleépültek.) Magától értetődő
volt tehát, hogy a Stonehenge-ben is benne lesz… Ez így is történt:
a csoport egyik fontos pillére vált belőle. Az ifjabbik Laár –
Dávid – pedig ekkor már a Kiyo-Kito tagja volt, és legfőképpen
ebbéli minőségében volt jelen, a taiko csoport néhány egyéb tagjával
együtt (továbbá még néha jazzdobosként is). Dávid szerepe a történetben
a taiko- és a didgeridoo-hangzás összeboronálása volt egymással
– ami ugyebár egy meglehetős kulcsszerep, a Stonehenge két legfontosabb
alaphangszeréről lévén szó.
No
de mindez csupán hétköznapi volna, szürke és unalmas, ha a csapat
első számú sztárja, mondhatni fő-fő ásza „véletlenül” kimaradt
volna belőle: Alexander Horsch. Az egykori NDK-ból kis hazánkba
áttelepült, továbbá már többek között Belső-Ázsiát is megjárt,
elképesztően sokoldalú és színes egyéniség, hangszerek tucatjaihoz
értő és érző kézzel nyúló, mindenféle változatos népzenei/világzenei
projektekben otthonosan forgolódó, igazi, született őstehetség,
sámánzenész, világutazó. Alighanem – kétségkívül! – neki köszönhetünk
legtöbbet. Kár is tovább ragozni: amit ő a doronbbal, a fujarával
és a kobozzal – és nem utolsósorban pedig saját torkával – művel,
az teljességgel magáért beszél.
Nem
szabad még kihagyni a felsorolásból Takaku Keijiro nevét, aki
– addigra a Kiyo-Kito művészeti vezetőjeként, és persze tekerőn
játszó ismert népzenei művészként is egyaránt – szintén igen sokat
tett hozzá a Stonehenge hangzásvilágának végső kiformálódásához,
a számok szerkezetét alakító ötleteivel, és változatos, színes
effekthangszereivel.
Némely
számban játszik rajtuk kívül Szerényi Béla tekerőn, Clemente Gábor
ütőhangszereken, Brezovai Zsuzsa pedig csellón; Kis János kavalon;
Jersabek Tibor dobokon. Fel-felbukkannak a Szintézis dobkör sámándobosai
is… No és akik nem voltak még megemlítve eddig név szerint: László
Júlia és Vastag Gábor (taiko részről); Paulinyi Tamás, Fürjes
Katalin, Kecskeméti Bea és Olessák Róbert (sámándobos részről);
továbbá Szendrey József, Kerekes János, Martin Balázs, Zsarnai
Gábor és Homolai Sándor (a didgeridoo-játékosok a Turunga és a
Gudanjabro részéről).
Végül
pedig aki mindezt összehozta, összefogta, az egésznek az alapkoncepcióját
ismételten úttörőként megfogalmazta, megszervezte… stb. – ismételten
ki más: Paulinyi Tamás.
Összefoglalva tehát kijelenthetjük, hogy egy
közel évtizedes lassú készülődés és kibontakozás utolsó három
éve volt a 2005-től 2007-ig tartó aktív időszak, melyben végre
akadálytalanul kivirágozhattak eme ritka csemegéjű számok – egyfajta
jól megalapozott, türelmesen komoly belső várakozás, érés eredményeként;
ám a maga módján mégis kissé megjósolhatatlanul és kiszámíthatatlanul.
2010-ben,
a Nagy Bumm fedőnevű (jubileumi) 10. Tavaszhozó Dobünnepen
ismételten előadásra került egy Stonehenge-szám, az elmúlt évtizedben
zajlott jelentősebb törekvések visszaidézése jegyében. Az elmúlt
évek során ezenkívül nem volt egyéb szereplés; azonban azt – tekintve,
hogy „hivatalos” módon ez a csoport sosem alakult meg, ezért tehát
soha nem tud megszűnni sem, hanem minden egyes alkalommal újra
megszületik, más-más felállással, tagsággal – sosem lehet tudni,
tartogat-e még a jövő valamit…
Olessák
Róbert (2010)
Kiyo-Kito
Taiko
2011.07.07.
Kiyo-Kito
Taiko
Szintézis
Sámándobkör
2011.07.07.
Szintézis
Sámándobkör
Együtteseink
brosúra (2010)
2011.07.07.
Rövid
ismertető brosúra (Kiyo-Kito, Szintézis és Stonehenge) (0.4
MB)
